Keresés
  • matetorok

Nagy Tivadar

Frissítve: nov. 22.

„Valahogy azt érzem, hogy az egész eddigi életem arra készített fel, ami most van."

Nagy Tivadar, 2022 (© fotó: Török Máté)

Zenész, dalszerző, az 35 éves, erdélyi Role verséneklő együttes zeneszerzője, gitárosa, alapítója.

Török Máté: - Harmincöt éve él és működik a Role Erdélyben, mint verséneklő együttes. Hány évesen kezdtél foglalkozni a zenével?

Nagy Tivadar: - Mikor iskoláskorú lettem, már látták rajtam a szüleim, hogy van affinitásom a művészetekhez, s abban az időben már tudható volt, hogy a következő évben elindul egy művészeti iskola itt, Csíkszeredában. Ezért még egy évig vártam, de a tanulmányaimat már ott kezdhettem el hét évesen.


T.M.: - Mi volt az első hangszer, amin elkezdtél tanulni?

N.T.: - Hegedülni kezdtem tanulni rögtön az első évtől kezdve, de nem szerettem. Volt egy nagylelkű, ám roppant szigorú és céltudatos tanárom, aki folyamatosan kopácsolta a körmeimet, ujjaimat, ha nem álltak oda, ahova kellett. De másodikos koromban, mikor elkerültem egy zenei versenyre, s második lettem Székelyudvarhelyen hegedűsként, érdekes fordulatot vett velem a világ. Attól kezdve nem tudtam a muzsikától szabadulni, egyszerűen az életem részévé vált a zene. Az iskola miatt persze elsőként a klasszikus zene, aztán én is, mint a legtöbben, a lázadó korba értem… Először az őstáncházakba jártam hegedülni, s megérkezett az életembe a népzene. Bokor Imre prímástól sokat tanulhattam arról a világról. Később gyűjtöttem is Moldvában népzenét, s azokat az egyszerű dallamokat szerettem meg, amik nincsenek agyon cifrázva, mert úgy gondolom, hogy a nép is egyszerűen játszotta, s csak unalmukban a szakik cifrázták tele őket, amikor már ezredszer játszották. Hiszem, hogy nem a díszítés a fontos, hanem maga a dallam és a mondanivaló.

Lázadásnak számított akkoriban az is, ha valaki gitározott, mert a művészetis tanárok nem tartották a gitárt hangszernek, ezért azt is kipróbáltam... Klasszikus darabokat játszottunk két barátommal mindaddig, amíg egyszer meg nem láttam egy elektromos gitárt… Ebben az időben játszotta a mozi az Illés-filmet (Szerk.: A Koncert (1982)) és párhuzamosan a The Band Az utolsó keringő című koncertfilmjét, amiket legalább 20-szor néztem meg és máig is nagy kedvencek. Ezek után komolyabban belekezdtem a gitározásba. Problémába ütköztem a hangszerek terén, mert akkoriban a román, Szászrégenben gyártott hangszerek csapnivalóak voltak, ezért elkezdtem én magamnak elektromos gitárt készíteni, s ha lenne időm, ma is nagyon szívesen foglalkoznék hangszerkészítéssel.


T.M.: - Átvette teljesen a gitározás a hegedülést?

N.T.: - Nem teljesen. Mikor a hegedűt nagy ritkán a kezembe veszem, rögtön kiderül számomra még ma is, hogy jobb hegedűs vagyok, mint amilyen gitáros. Mindig a gitárban rejlő lehetőségeket kerestem, de soha nem láttam annak értelmét, hogy önmutogatásra használjam, vagy hogy skálázzak céltalanul.


T.M.: - A mai napig állandó muzsika vesz körül, mégis mit mondanál, mit köszönhetsz a zenének?

N.T.: - Zenének köszönhetem azt, hogy ilyenre formálódott a sorsom. A zenének köszönhetően ismertem meg a barátaim javát, a zenének köszönhetően veszítettem el a feleségemet, akitől elváltunk, de a gyerekeim hál' Istennek velem vannak, ami szintén a zenének is köszönhető. Amikor szétesett a családom, három évig laktam a mostani konzulátus épületében, embertelen körülmények közt, de a zenének köszönhetően sikerült felállnom. És szintén a zenének köszönhető, hogy gyakran sikerült eltávolodnom a mai materialista világtól, de a zene segít abban is, ha mélypontokról kell visszatérnem.

Nagy Tivadar, 2022 (© fotó: Török Máté)


T.M.: - Talán elmondható, hogy sikerült kialakítani egy olyan életformát, ami a zene körül forog. Nehéz csak ebből megélni?

N.T.: - A mai világban, aki csak zenéből akar élni, annak nagyon sok mindent kell még tennie a hangszeres játékon kívül. Úgy érzem, hogy az évek alatt kialakított életformánk ebben az irányban is megerősödött, mert a koncertezésen kívül stúdiót tudtunk építeni, ahol másoknak is tudunk hangfelvételeket készíteni, ezen kívül hangosításban is sok más együttes munkáját segítjük. Tehát minden, ami hang, minden, ami zene, minden, ami szép, az az életünk része. Persze a rengeteg adminisztrációhoz, ami ezekkel a tevékenységekkel párosul, nincs sok kedvünk, de bele kellett tanulnunk.


T.M.: - Csíksomlyón születtél, a művészeti iskola 8 osztályának elvégzése után mi következett?

N.T.: - Két év a helyi faipari iskolában, majd utána átkerültem a mai Márton Áron Gimnáziumba, ahol végül érettségiztem. Nyolcadik után többet nem akartam hivatalos keretek között zenét tanulni, mert rájöttem, hogy zenélhetek anélkül is. Az ötödiktől nyolcadikig tartó időszakban olyan szinten fanatikus zenésszé váltam, hogy konzis anyagokat, hangszerelést, összhangzattant tanultam, tanulmányoztam, amiben az akkori, nagyon jó tanáraim segítettek. Nagyon technikai, szinte mérnöki hajlamaim voltak a zenében, szerettem volna mindent megtanulni a hangszerelésről, az összhangzattanról, hangszerekről, hangzásokról, s állandón tettem is ezért. Szóval elmondhatom, hogy a zene technikája sokáig jobban vonzott, mint a zene lelkisége, de ez aztán megváltozott.


T.M.: - A dalszerzés érdekelt akkoriban? Verseket olvastál?

N.T.: - A versek mindig az életem részét képezték, mert az összes magyartanárom versmániás volt, akik igazán meg tudták szerettetni a verseket. A középiskolás tanáraim nagyon szerették Ady költészetét, s talán ezért szeretem én is annyira.


T.M.: - Meg is szólaltak benned a versek dalként?

N.T.: - 18-20 éves koromig nem is gondoltam arra, hogy meg kéne a verseket zenésíteni. Annyira szent volt a szöveg bennem, hogy attól tartottam, csak elrontanám. Inkább csapnivalóan rossz saját szövegeket írtam, s azokat zenésítettem meg.


T.M.: - Mikor és hogyan jött a versmegzenésítő hivatásod?

N.T.: - A katonaság alatt a gondviselés összehozott a Székelyföld című folyóirat munkatársával, Molnár Vilmossal, aki amellett, hogy nagy műveltségű irodalmár volt, prózákat és verseket is írt, bár utóbbiakat nem igazán publikálta. Az ő verseire kezdtem el dalokat írni először, felfedeztem bennük a dallamot, az izgalmas fordulatokat, ráadásul a progresszív rock stílusa is jól passzolt az ő modern verseihez, amit én mindig is nagyon szerettem. Így született meg számos olyan dal, amit a mai napig játsszunk a Role-al. Aztán Vili rávezetett arra, hogy a versei mellett foglalkozzak például Ady-val is. Kicsit félve, de végül megpróbálkoztam néhány költemény megzenésítésével, s Vili volt az első, akinek megmutattam azokat. Így indult el a verszene az életemben.


T.M. – Szüleidnek volt kapcsolata a zenével?

N.T.: - Nem igazán volt közük hozzá, bár Édesanyám énekelt a helyi kórusban. Édesapám eredetileg erdész volt, ezért is szeretem talán annyira az erdőt.


T.M.: - A Role-ban most női túlsúly van, bár fiúcsapatként indultatok. Volt ebből valaha probléma?

N.T.: - A katonaság után én is a textiliparban helyezkedtem el, mint a szüleim, s a helyi kötöttárúgyárban segédmesterként huszonhat munkásnővel dolgoztam együtt. Talán ezért sem nehéz a mai női túlsúly a Role-ban. Valahogy azt érzem, hogy az egész eddigi életem arra készített fel, ami most van.

ROLE, 2011 - Nagy Edina, Nagy Ferenc, Bodor Mesi, Nagy Tivadar,

Sántha Zsuzsánna, Balázs Zoltán, Salamon Orsolya

(© fotó: Balázs Zoltán)

A fotót Nagy Tivadar engedélyével közöljük!


T.M.: - Jelenleg öcséd és lányod is a Role tagja. Öcséd alapító tag volt?

N.T.: - Igen, öcsém, Nagy Ferenc alapító basszusgitárosa az együttesnek, és hosszabb kihagyás után most is velünk játszik. Bár a művészeti iskolában ötödik után kissé elhanyagolta a tanulmányait, abbahagyta a zenélést, de visszatért a muzsikához az unszolásomra, mikor megalakult a Role.


T.M.: - A Role előtt milyen zenekarokban játszottál?

N.T.: - Két olyan zenekar volt, aminek zeneisége kihatott a Role-ra is. Az egyik a saját dalokat megszólaltató SNT (Sárban Nem Tapodunk) nevű rockot játszó csapat volt, ami a maga idejében nagyon népszerű volt városunkban, de pont amikor már nagyon jól szólt, felbomlott. Gitárosként játszottam ott, s ha nem bomlik fel, lehet ma is ott muzsikálnék. Ezek után következett a Kontraszt, szintén főleg rockot játszó együttesünk, ami addig élt, amíg meg nem házasodtam. Mikor elért a szerelem, kértem a csapattól néhány hónap szabadságot, amíg a családi helyzetem megállapodik, de nem igazán kaptam meg… A hátam mögött új néven, új zenekart alapítottak a többiek... Emiatt én is új együttest szerveztem, a Role-t, 1987-ben.

ROLE, 1993 - Nagy Ferenc-basszusgitár, Küsmödi Zoltán-billentyűk, Póra Gabriella-ének,

Darvas László-dob, Nagy Tivadar-gitár, ének, Ghinescu Carmen-ének

(© fotó: Role archívum)

A fotót Nagy Tivadar engedélyével közöljük!


T.M.: - Ekkor 25 éves voltál. Mi volt az alapfellálásotok?

N.T.: - Teljesen új arcokkal kezdtem el a közös munkát. Antal Stefán, csángó fiatalember volt a dobosunk, aki később a megyei rendőrfőnök lett, öcsém lett a basszusgitáros és Csíki Levente volt a billentyűs. Így voltunk négyen. Saját dalokat játszottunk és volt már Ady feldolgozásunk is. Először én énekeltem, aztán rá kellett jönnöm, hogy jobb, ha más veszi át ezt a szerepet. Ekkor ötödikként csatlakozott Székelyudvarhelyről, az akkori Kronos együttes másodénekese, Ilok Rudolf, aki még csak 19 éves volt. Sokáig nálunk lakott, míg egyetemre járt, s hetente háromszor tudtunk próbálni az Ifjúsági Klubban. Nagyon jó hangja lett ebben az időszakban, csodájára jártak szerte Romániában, amerre csak muzsikáltunk.


T.M.: - Mondtad, hogy saját dalokat játszottatok. Ki írta a zenéket? Milyen arányban voltak versek és saját szövegek a dallamok mögött?

N.T.: - Akkoriban demokrácia volt a dalírásban. Egyre több vers és egyre kevesebb saját szöveg került a repertoárunkba. Sok esetben az énekdallamot közösen szültük meg, s utána a hangszerelést én készítettem el. Mindenkinek ismertem a hangszertudását, s aszerint írtam a szólamokat. Arra figyeltem, hogy a legtöbbet tudja kihozni mindenki magából. Az igazi érési folyamat, a végleges forma pedig mindig a fesztiválok, a közönség előtt való játék alapján született meg. Ez most is így van.


ROLE, 2015 - Nagyhagymás

Salamon Orsolya-furulya, Bodor Emese-ének,billentyűk,

Nagy Ferenc -basszusgitár, Balázs Zoltán-dob, Nagy Tivadar-gitár,

Sántha Zsuzsánna-ének,billentyűk és Nagy Edina-perkúció

(© fotó: Nagy Barna)

A fotót Nagy Tivadar engedélyével közöljük!


T.M.: - Ezek szerint a felvételek, lemezkészítések idején már csak beérett dalokból válogattok? Hogyan szoktátok rögzíteni a dalokat?

N.T.: - Igen, minden esetben csak közönség előtt beérett dalokat rögzítünk. Bár három évtized után tavaly megjelent egy olyan Pilinszky-feldolgozásunk, amit közönség korábban nem hallhatott. A zenekar egyben játszik mindent föl a stúdióban, mert akkor tudnak lélegezni igazából a dalok. Nagyon sok plusz kell ahhoz, hogy valaki annyira bele tudja élni magát a pillanatba egyedül a mikrofon előtt, mint amennyire közösen bele tudjuk élni magunkat, egyszerre. Így tudunk egymásba kapaszkodni, és az egésznek lesz egy egészséges, szép hullámzása, mint élőben előadva. Persze ne gondolja senki, hogy egyszer játsszuk fel és kész. Általában minden dalból három verziót készítünk, s utána kiválasztjuk a számunkra leginkább tetszőt.


T.M.: - Nálatok a 35 év alatt viszonylag sok tagcsere történt. Hányan muzsikáltak eddig a Role-ban?

N.T.: - Hetvenig számoltuk, aztán már nem. Az utóbbi években is van ingadozás a taglétszámban, de olyanok is vannak, akik időszakosan visszatérnek hozzánk. Néha úgy érzem, inkább egy nyitott műhely vagyunk, s nem is egy zenekar. A mostani felállásból három tag mondható a csapat gerincének, Sántha Zsuzsánna, Nagy Edina, a lányom és jómagam. Visszatért hozzánk az öcsém is, aki korábban négy évre Németországba költözött, de Bodor Emese is gyakran visszatér a közös muzsikáláshoz énekhangjával. Ő nyaranként szokott hazajönni, de az év többi részében Ausztiában él és dolgozik. Fantasztikus élmény együtt dolgozni ezzel a két, rendkívül különböző karakterű és egyéniségű emberrel és hanggal, ami Zsuzsa és Emese. Amikor elmegy (november végétől április végéig), mindig újra át kell gondolni a szólamokat, hogy melyiket ki tudja átvenni.


T.M.: - Nagyon sokrétű az, amit eddig csináltatok. Te, mint zenekarvezető végig kísérted ezt a harmincöt esztendőt, s a verséneklés mellett írtatok rockoperát, ápoltátok a reneszánsz Kájoni János-örökséget, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozóját, Böjte Csaba testvért kísérve útjain, vele közösen többszáz koncertet adtatok, a csíksomolyói Árvácska együttesből Kerekes Ottília évekig veletek is énekelt is, a moldvai népzenét is népszerűsítitek. A vers volt az összekötő kapocs?

N.T.: - Nálunk mindenképp. Összetart a vers mindnyájunkat együtt és külön-külön is. A versben kezdődnek a csodák. Amikor végképp nincs lehetőség arra, hogy muzsikáljunk, akkor is versbe kapaszkodok, és kiderült, hogy Zsuzsa is, és Edina is gyakran. A vers egyfajta imádság számunkra. Nem tudom, miért, minek köszönhető ez, hiszen nem tudatosan történik, hanem egyszerűen ez van.


T.M.: - Ahogy telnek az évek, másként olvasod ugyanazokat a verseket, vagy mindig ugyanazt mondják neked?

N.T.: - Nagyon fura az, ahogy nemrég Pilinszkyre ismét rátaláltam. Mindig nagyon szerettem a progresszív rockzenét, ráadásul abból is azt, amiben nagyon sok fordulat és ritmusváltás van, s azt éreztem, Pilinszky versei is ugyanilyenek versre átfordítva. Talán ezért féltem őket megzenésíteni, mert tartottam attól, hogy nem vagyunk zeneileg eléggé felkészültek hozzá: sem mi, sem pedig a vers-zene hallgatók... De harminc évvel később most mégis megszületett egy Pilinszky feldolgozásunk, s remélhetően követi majd több is. Hihetetlen, mennyire másképp láttam, olvastam az ő verseit korábban. Ady költészete eléggé hasonló volt bennem mindig és József Attila verseit pedig régebben is pont úgy olvastam és éreztem, mint most.


T.M.: - Mi szerint választod a megzenésítendő verset? Hogyan születik meg benned rá a dallam?

N.T.: - Azokkal a versekkel foglalkozom, amelyikbe belehallom a dallamot. Gyakran előfordul, hogy egyik nap más dallamot hallok ugyanarra a versre, mint másnap. Fontos, hogy a versekben mindig a hangulatot próbálom elsőként megtalálni, s azt tükrözöm a zenében. Ha egy versnek fennkölt a hangulata, a zene is fennkölt lesz, ha bulis, akkor bulis. Gyakran futnak bele versénekkel foglalkozó együttesek abba, hogy verstől függetlenül vidám dalokat írnak, mert szerintük a közönség csak úgy hallgatja meg őket. De egy szomorú szövegre miért kéne buliznom? Egy szomorú témát nem lehet folyamatos dúrban megélni. Szerintem ez hiba, s nem így kell kapaszkodnunk ahhoz a kis közönséghez, aki verseket hallgat.


T.M.: - Mennyien foglalkoznak ma Erdélyben versénekléssel?

N.T.: - Azt látom, hogy van egy egészséges verszenész mag. Van néhány ikonikus személyiség, akik hihetetlen módon kitartanak a verszene mellett. Ilyen például Orbán Feri. De elmondható, hogy túl kicsi a hallgatóság ahhoz, hogy valaki életforma szinten meg tudjon ebből itt élni. Sokan szeretik, és sokan művelik hobby szinten a verséneklést a maguk és szűk környezetük örömére. Talán mi vagyunk az egyetlen együttes, aki Erdélyben magyar verséneklésből próbál megélni. Szerencsére az életvitelünkben sose voltak nagy igényeink, viszont cserébe szabadon azt csináljuk, amit szeretünk: zenélünk.

ROLE, 2012 - MÜPA

Nagy Tivadar-gitár, Nagy Edina-perkúció, Bodor Emese-ének, Balázs Zoltán-cajon,

Sántha Zsuzsánna-ének,billentyű, Nagy Ferenc-basszusgitár, Salamon Orsolya-fuvola

(© fotó: Sánthy Dénes)

A fotót Nagy Tivadar engedélyével közöljük!


T.M.: - A rockoperák kapcsán azt mondtad valahol, hogy példaképeket szeretnétek mutatni az új generációknak. Akkor Szent Lászlót, Kájoni Jánost és Dózsa Györgyöt említetted, de mit gondolsz arról, hogy mint élő, kortárs zenészek, lehettek példák a körülöttetek felnövő generációknak? Illetve lehetnek azok a költők, akiknek a verseit megzenésítitek?

N.T.: - Azt érzem, hogy példaképek vagy kapaszkodók nélkül nem lehet élni. Ezt látom a környezetünkben, fiataloknál, mindenkinél. És ez a példa ne a Németországból lopott BMW-vel vagánykodó, arany nyakláncos srác legyen, hanem inkább egy Kájoni János, vagy egy Ady, vagy akár Szent László. Sajnos a mai világ arcokat keres, nem tetteket, nem munkákat, nem eredményeket. Mégis mi példákat szeretnénk mutatni az együttessel, nem magunk által, hanem azáltal, amit és ahogy teszünk és akiről beszélünk. Itt van például Kájoni János, aki itt, Csíksomlyón élt a tatárjárás idején. Füvészkönyvet írt, füvészkertet, orgonát, nyomdát, templomot épített, orgona tabulatúrás könyvet írt, zenét gyűjtött. Kiterjedt a figyelme az apróságokra és a nagy dolgokra egyaránt, s az általa összegyűjtött dallamokat és szövegeket máig sikerült megőrizni. Ha egy ilyen példaképet látunk, akkor az ember érzi, nincs lehetetlen. Persze lehet, hogy csak mi gondoljuk így…


T.M.: - Mondtad, hogy szerinted a mai világ arcokat keres, nem tetteket. Hangosnak kell lenni ahhoz, hogy megismerjenek?

N.T.: - Szerintem csinálni kell mindenkinek a maga dolgát akkor is, ha nézik, meg akkor is, ha nem. A mai világban „defektes”-nek kellene éreznünk magunkat, mert egyszerűen hiányzik belőlünk a céltalan szereplési vágy, a pénz értékelése, de talán pont ezért tudunk annyi jó dologba belekóstolni, s azt továbbítani mások felé.


Nagy Tivadar, 2022 (© fotó: Török Máté)


T.M.: - A koncertek, lemezek mellett 15 éve szerveztek ütőorientált zenei fesztivált Dob-Ban néven. Hogyan jött az ötlet?

N.T.: - Egy alkalommal Dabason játszottunk, ahol ott is maradtunk, s másnapra meghívtak bennünket az ottani dobfesztiválra, ahol megismertük Martonosi Gyuri bácsit, Horváth Kornélt. El voltunk ájulva attól a varázslatos, színes kavalkádtól, és jött az ötlet, milyen jó lenne egy ilyen egzotikumot becsempészni a zord, hideg Csíkba. Hazaérve megkerestük az akkori polgármestert az ötlettel, aki kellően elvette a kedvünket azzal, hogy rámutatott egy rendezvény pénzügyi buktatóira, de aztán mellénk állt, s most már valóban a tizenötödiket szervezzük. Ez egy olyan fesztivál, ahol nincsenek biztonsági őrök, nincsenek kordonok, ahol többszörös Grammy-díjas zenészekkel találkozhat szabadon a közönség, s mindenki azt csinál, amit akar, és ez az, amiért szeretjük csinálni. A legnagyobbaktól tanulhatjuk a szerénységet, az alázatot és a nyitottságot. S bár ez egy ritmusfesztivál, nem csak a dobról, dobosokról szól, hanem fantasztikus jazz muzsikusok, zseniális világzenei előadók, rockzenészek is szoktak jönni.



T.M.: - Hány gyermeked van?

N.T.: - Gyermekem egy és egy lányom van. Edina, a lányom a Role dobosa már évek óta, s szinte minden nap együtt dolgozunk, a fesztivált is együtt szervezzük. A fiam, Barna nagyon jó fotós, dizájner és extrém biciklis. Ha valahol varázslatos gomba fotót látsz, azt nagy eséllyel ő készítette. Mostanában ő fényképezi a zenekart is.


T.M.: - Milyen terveitek, terveid vannak?

N.T.: - Én szeretnék egyszerűen minél többet muzsikálni, amíg még mód van rá. Az elmúlt években 90 százalékban külföldön játszottunk, de most szeretnénk többet muzsikálni itthon akkor is, ha nem annyira keresett a műfajunk. Remélem, hogy a Pilinszky versekből születik még néhány dal, s bízom benne, hogy egyszer a Dózsa című rockoperát is be tudjuk fejezni. Jelen pillanatban 35 évesek vagyunk, a Szent László rockopera felvételét végre sikerült megvágni a közelmúltban, de a 25 éves koncert hang- és képanyaga például még szerkesztésre vár. Szeretnénk, hogyha mindenki számára a versben rejlő erő, szépség még nyilvánvalóbbá válna.


T.M.: - Köszönöm a beszélgetést!


(A beszélgetés ideje: Csíkszereda, 2022. július 27. Köszönöm a szöveg lektorálását Nagy Tivadarnak!)


#népzene #versének #zeneszerző #Role #NagyTivadar #hivatás #tapasztalat #versénekmondó #TörökMáté

95 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése