„Aki rendszeresen hallgatja (vagy játssza) egy régebbi kor zenéjét, ismerkedik építő-, képző- és iparművészetével, irodalmával, saját látókörét gazdagítja és szépségekkel telíti lelkét."
L. Kecskés András, 2021 (© fotó: Török Máté)
L. Kecskés András lantművész, zeneszerző, zenetörténeti kutató, a „régi zene” (musica antiqua) kutatásának, előadásának és hangversenyeken való bemutatásának egyik kezdeményezője Magyarországon, a Kecskés Együttes művészeti vezetője. Elsőként játszott Magyarországon korhű/autentikus lanttechnikával a XX. században.
Török Máté: – Világháborús időben születtél, '56-ban már 14 esztendős voltál. A 20. századi történelem jó részét személyesen is átélted, mégis régebbi korokra fordítottad zenei figyelmedet? Hogyan és mikor kezdtél el zenélni, s miként került hozzád közelebb a lant a klasszikus gitár után?
L. Kecskés András: – A Délvidékről származó apám 17 évesen, hadi érettségivel, az I. világháborúban mint az Osztrák–Magyar Monarchia bosnyák-dalmát századának hadnagya, számos szuronyrohamot élt túl, (többször megsebesült), mivel a közkatonák a tejfelesszájú hadnagyot életük árán is megvédték. Így azt, hogy élek, a több tucatnyi dalmát-bosnyák katonának is köszönhetem. 1950-ben apám, dr. Kecskés László sebész, ig. főorvos a mátraaljai Pásztón, egy prágai „ládagyári”, acélhúros gitárral lepett meg karácsonykor. A gitárt életemben ő szólaltatta meg először, dalmát és magyar katona énekeket adott elő, pár akkordnyi kísérettel. A zongorát Rajeczky Benjámin húgától és Zeke Lászlótól tanultuk, aki az általános iskolában mint Kodály-rajongó, az énektanárom volt. Kodály többször meglátogatta iskolánkat, akit többször láttuk kirándulásai során az erdőben sétálni. Később családi okok miatt az Óbuda melletti Csillaghegy egyik polgári villájába költöztünk, ahol már naponta több órát játszottam a gitáron autodidakta módon. A szolfézstanár-zeneszerző nagybátyám, Sprenger Lajos beajánlott Szendrei-Karper László gitárművészhez, akinek a vezetésével és irányításával végeztem el a konzervatóriumot gitárszakon. Minthogy a mai gitároktatásra való reneszánsz és barokk kották zöme lanttabulatúrákból lett átírva, érdeklődésem a lant felé fordult. Ekkor tudtam meg, hogy a lant egyik – népzenében is használható – őse a koboz. Ezért mindkét történelmi hangszerrel intenzíven foglalkozni kezdtem, s ez az út a Nemzeti Múzeum régi hangszer osztálya felé vezetett. 1960 környékén egy fél éves hollandiai zenei munkavállalás döbbentett rá arra, hogy a lant és a koboz hangszert nem ismerik, és nem is használják itthon, majd ezek után felvételiztem a bécsi Zeneművészeti Főiskolára gitár- és lantszakra, ahova a sikeres felvételem után egy évvel kaptam engedélyt az itthoni hatóságoktól arra, hogy heti egyszer Bécsbe utazhassam tanulni. Bécsben a gitár és lant mellett August Wenzingernél a viola da gamba melléktanszakot is felvettem, minthogy ez a hangszer nem más, mint egy vonós lant. Még a történelmi hangolásuk is megegyezik egymással.
Bécsi tartózkodásomat segítette, hogy prof. Dr. René Clemencic együttesében, mint állandó tag helyet kaptam, s így a nyugatra való kiutazás nehézségeit az interkoncertes tiszteletdíjak nagyban segítették. Itthon a Filharmónia szólistája lettem, ahol állandó kísérője lehettem Béres Ferencnek, Csajbók Teréziának és még sok más ének- és előadóművésznek.
A magyar zene akkori állapota, a kevés kotta és adat a történelmi magyar zene felé fordította figyelmemet. Ebben megerősített Domokos Pál Péter, Szabolcsi Bence, Falvy Zoltán és Csomasz Tóth Kálmán, akik életművének zenei keresztmetszetét számos rádió- és tévékoncerten és hanglemezfelvételen (Hungaroton) mutattuk be. 20 hazai és 10 külföldi felvételünk már hallható a Youtube-on.
T.M.: – Mennyien foglalkoznak ma itthon lantzenével? És mennyire forrt össze a lantzenészek körében a lant instrumentális használata és/vagy az éneket kísérő jellege?
L.K.A.: – Részben az általam 35 éven át szervezett Régizenei Nyári Akadémiáknak köszönhetően egyre többen foglalkoznak – különböző szinten – a lanttal és a kobozzal. Közülük is kiemelkedik Kónya István, a Hollandiában tanult művész, aki 2014-ben három lantkönyvet is kiadott, és az egyik volt résztvevő, Király Péter zenetudós, aki a 16–17. századi magyar lantzenét és művelőit egy nagyobb tanulmányban megjelentette, és aki a német lantszövetség elnöke volt. A lant népszerűségén felbuzdulva számos fiatal választotta a lantos életpályát.
Stadler Vilmos, Kecskés András, Csengery Adrienne, Fischer Iván
(© fotó: Tóth István Csaba)
Nagytétényi Kastélymúzeum, 1973. február 22.
T.M.: – A koboz ma reneszánszát éli, s egyre többen kísérik vele különböző korok énekeit. A koboz népzenei oktatása már felsőfokú képzésben is biztosított, s a lant oktatása is elkezdődött. A két hangszert mikortól jegyzik két különböző instrumentumnak? Melyik típusú hangszer lehetett Tinódi Lantos Sebestyén kezében?
L.K.A.: – A két hangszer és a belőlük származó „öszvérhangszerek” megjelenését a középkor végétől számíthatjuk. Tinódi kezében a Luxemburgi Zsigmond-korában (1387–1437) is használt típus lehetett, melyet a magyar királytól, I. Ferdinánd királytól kapott nemesi címere is mutat.
T.M.: – Te és a Kecskés együttes szakmai munkássága megkerülhetetlen, ha a régi zene és annak lehetséges előadásmódját tanulmányozza valaki. A lantzene felvételeiben is úttörők voltatok. A régi korok énekmondóinak és régi zenészeinek előadásmódját nem örökíthették meg. Mennyire törekedtél, törekszel arra, hogy megpróbálj olyan módon játszani a korabeli hangszereken, mint ahogy szerinted játszhattak rajtuk?
L.K.A.: – Minthogy hangfelvevő szerszám abban a korban nem volt, ezért csupán oktatói traktátusok írásaira támaszkodhatunk. E művek szerint lantot sokféleképpen lehetett megszólaltatni: körömmel, köröm nélkül és pengetővel. A pengető kéz tartása a századok alatt változott a vízszintestől egészen a függőlegesig, mely a húrok számának szaporodásával alakult. Ennek megfelelően igyekszünk rekonstruálni a korabeli játékstílust.
L. Kecskés András, 2021 (© fotó: Török Máté)
T.M.: – Mit szólsz ahhoz, ha valaki nem autentikus módon közelít egy 16–17. századi vershez zeneileg? Lehet új dallamot álmodni pl. egy Balassi-vershez úgy, hogy az hiteles maradjon?
L.K.A.: – Ez a kérdés tulajdonképpen kettő: az egyik a hangszerre, a másik az éneklésre vonatkozik. Noha mindkettő a muzsika eszköze, ezek előadásmódjai eltérnek egymástól. Lehet szívhez szóló egy utánérzés is, de ez nem lesz eredeti, korhű/autentikus, minthogy eleve nem abban a korban íródott.
T.M.: – A zeneszerzés, a dallam megálmodása milyen helyet foglal el a pályádon?
L.K.A.: – Mivel több együttest vezettem, a feladatom legfőképpen abból állt, hogy műveket az adott és kéznél levő hangszerekre írjam, átírjam, hangszereljem. Ez már bizonyos fokig zeneszerzői feladat, hiszen a régi manírokat és a hangszerek technikai lehetőségeit ismerni kell mindehhez. Minthogy a történelmi dallamokat, zeneműveket nem illett ismétléskor ugyanúgy eljátszani, ezért az ismétlésekkor díszíteni, másképpen játszani illett a darabot. Mind az együttestagok, mind a tanítványaink oly gyakorlatra tettek szert, hogy a hangokat leírni nekem ma már nem szükséges, hiszen ők korhű manírok birtokában ezt improvizálva megteszik. Sokan, akik a régi zenében nem otthonosak, megkérdezik tőlem, hogyan mered leírni ezeket az ismétléskor elhangzó hangokat a gyakorlatlanabbak számára. Én azt szoktam válaszolni erre, hogy ha majd te is évtizedekig e történelmi zenei közegben otthonosan mozogtál, akkor ez nem okoz majd neked sem nehézséget.
A megzenésített vers is foglalkoztatott mindig. Petőfi Sándor, Ady Endre, Áprily Lajos, Almássy Katinka és mások versei is ihletet adtak, de foglalkoztam 14. századi örmény hajrenek (szerelmes versek) megzenésítésével is. A verseket az adott költemény korának stílusában zenésítettem meg. Ha a megzenésített vers és a régi zene közötti kapcsolatot nézem, vagy az instrumentális zene komponálására tekintek, akkor azt vallom, hogy amit tegnap, vagy egy hete írtál, az már régi zene.
T.M.: – A 20. és 21. század emberéhez mennyire áll közel a régi zene és az ókori muzsika? Honnan jött a vágy arra, hogy egészen az ókorig visszatekintve kutasd a zenét s mutasd meg a ma emberének?
L.K.A.: – Mindezek az elnevezések kényszerűek. Ahány évezred, ahány század, félévszázad, annyi zenei előadói és kompozíciós különbségről beszélhetünk. Ezért a régi zene „en bloc” használata nem helyes. Nem beszélve a népzene, az egyházi és az ún. komoly zene más-más életkörülményeiről. Még az ókori zene is nemzetenként, földrajzi területenként, éghajlatonként is más volt. A mai általános felfogás szerint a régi zene a 17–18. század zenéje. Az emberek többsége az időt nem tudja elméjében visszább forgatni, annak ellenére, hogy Kodály és Bartók több mint 100 éve felhívta a figyelmünket arra, hogy pl. népzenénk évezredek óta kíséri művelődésünket. Ez a gondolat indított arra, hogy hazai és külföldi nagy elődök útmutatásai alapján igyekezzünk, merjünk, amennyire csak lehet, a legmélyebbre leásni múltunkban. Ezt én meg is tettem a Püski Kiadónál megjelent, A magyar zene évezredei c. munkám eddig megjelent első két kötetében, mely sorozatot hatkötetesre tervezek.
T.M.: – Neked mit üzennek a régi korok embereinek dalai? Érzel folytonosságot a dalszerzés örömében, ha az ókortól napjainkig tekinted a dalokat?
L.K.A.: – Minden korban hozzánk hasonló emberek éltek, s feltételezzük, hasonló érzésekkel, érzelmekkel és a zene iránti fogékonysággal. Az évezredek folyamán ez nem sokat változhatott.
Kecskés együttes - balról jobbra: Séra Anna, Molnár Péter, L. Kecskés András, Lévai Gábor, Kecskés Péter, Lévai Péter, Domján Gábor
(©fotó: Koós Tamás) Szentendre, 2014
T.M.: – Mennyire érzed baráti társaságnak a ma Magyarországon aktívan működő lantosok, kobzosok, énekmondók családját? Érzel valamifajta széthúzást vagy összetartást?
L.K.A.: – A régi hangszeres előadóművészek jobbára összetartanak, ennek is bizonyítéka a sok közös fellépés és hanglemezfelvétel. Az egyik legutóbbi közös koncertünket a szigetvári dzsámiban Kobzos Kiss Tamásra emlékezve Csörsz Rumen István és csapata szervezte nagy sikerrel. További szép példa a Virágh László vezette Magyar Régizenei Társaság és a már említett Régi Zenei Nyári Akadémiák, ahol nem csak tudásunkat osztottuk meg, hanem pl. erdélyi és kismagyarországi lantosoknak hangszereket adományoztunk, többeket külföldi tanulásukban ismeretségeinkkel és anyagilag is támogattunk. Külön említem itt a Rossa Levente vezette Tabulatúra együttest, akikkel szinte testvéri kapcsolatot ápolunk mind a mai napig. Az, hogy vannak, akik más utakon járnak, természetes.
Kecskés együttes, 2022. - L. Kecskés András 80. születésnapjára rendezett ünnepi koncert
Budapest, 2022. március 12. Szilágyi Dezső téri református templom
(© fotó: Török Máté)
T.M.: – Szerinted mi a feladata egy 21. századi énekmondónak?
L.K.A.: – Tanulni, hogy irányítani tudja az őt kísérő hangszeres zenészeket, ha nem ő maga a hangszeres. A műfajok sokféleségében próbálja ki magát, hogy a páratlan magyar kultúra dalkincseit hitelesen, a korszakok szellemét bemutatva, minél nagyobb körben megismertesse. Mint pl. a kuruc kor költészetét, amivel érezhetünk lelki rokonságot, hiszen nap mint nap hasonló gondokkal szembesülhetünk…
T.M.: – Ebben a pandémiás időben nem lehetett találkozni a közönséggel. Hogyan élted ezt meg?
L.K.A.: – Részint a már említett könyvkiadás előkészítésével teltek napjaim, részint a meglévő hangfelvételek közkinccsé tételével. Ezzel segítjük embertársainkat, hogy a válságos időkben is jól érezzék magunkat, a szép hangok hallatán találjanak lelki nyugalmat.
T.M.: – Korábban rengeteget utaztál, utaztatok. 2004-ben, a Balassi-év kapcsán egyszer összefutottunk a lengyel–szlovák határon. Mi, a Misztrál együttessel egy Peugeot 206-osban ültünk 4-en, két gitárral, csellóval, hátizsákokkal, s azt hittük, hogy ennél kisebb autóban már nem is lehetne utazni (a vezetőülés előtt is hátizsák volt), s akkor mellénk álltatok négyen a hangszereitekkel együtt egy Peugeot 205-sel. Mi volt a legemlékezetesebb utazásod a pályád során?
L.K.A.: – A legemlékezetesebb, több hetes, hónapos turnék az USA-ban, Ausztráliában és Kínában tett koncertkörutak. Európa szinte minden országában többször is felléptünk. A barcelonai, madridi és valladolidi koncertek közül az elsőt fel is vették, és a Youtube-on meg is tekinthető.
T.M.: – Van valami, amit ma másként csinálnál, mint, ahogy azt megtetted korábban?
L.K.A.: – Nem.
T.M.: – Mit mondanál azoknak, akik most kezdenek érdeklődni a lant és a régi zene iránt? Akár hallgatóként, akár muzsikusként?
L.K.A.: – „Mélységes mély a múltnak kútja.” (Thomas Mann) Aki rendszeresen hallgatja (vagy játssza) egy régebbi kor zenéjét, ismerkedik építő-, képző- és iparművészetével, irodalmával, saját látókörét gazdagítja és szépségekkel telíti lelkét. Végtelen a terület, akármit választ, nem fog unatkozni.
L. Kecskés András, 2021 (© fotó: Török Máté)
T.M.: – Milyen célokat tűztél ki magad elé, amit szeretnél a közeljövőben elérni?
L.K.A.: – Több évtizedes zenei szolgálatom tapasztalatait, ismereteit tervezem megosztani, mind a hét stafétabotomat átadni. Már beszéltem készülő hatkötetes sorozatomról, de még más megírnivalóm is van.
T.M.: – Van kedvenc versed, dalod, ami valami miatt kiemelkedik a többi közül? L.K.A.: – A sok ezer külföldi és hazai ének mellett – mátraaljai, pásztói lévén – a Kodály által 1922-ben ott gyűjtött és kórusra feldolgozott, „Erdő mellett estvéledtem” című dal idézi fel gyermekkorom éveit. Szívesen énekeljük és hallgatjuk ma is a családban.
Kecskés együttes, 2022. - L. Kecskés András 80. születésnapjára rendezett ünnepi koncert
Budapest, 2022. március 12. Szilágyi Dezső téri református templom
(© fotó: Török Máté)
T.M.: – Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!
(A beszélgetés ideje: 2021. május-június / helye: Dömös / Köszönöm a szöveg lektorálását L. Kecskés Andrásnak és Sudár Annamáriának és az archív fotókat L. Kecskés Andrásnak!)
#LKecskésAndrás #régizene #énekmondó #beszélgetés #hivatás #tapasztalat #versénekmondó #TörökMáté