Faggyas László

„A hitelesség a legfontosabb, és az, hogy az előadás hatni tudjon a közönségre.”

Faggyas László, 2025 (© fotó: Török Máté)

Győr Közművelődéséért és Kormos István-Díjas verséneklő, előadóművész, dalszerző, grafikus, F. Sipos Bea férje, akivel közösen alkotják a Hangraforgó verséneklő együttest. Többek között a gödöllői Országos Dalostalálkozó és az InternetVers Fesztivál egyik főszervezője.

Török Máté: – Több, mint húsz éve énekelsz verseket a feleségeddel, Beával. Előtte saját dalokat írtál és adtál elő különböző zenei műfajokban. Győrben éltek, itt is születtél?

Faggyas László: – Nem, Veszprémben születtem, és hatéves koromban költöztünk Győrbe, ráadásul pont ebbe a lakásba, ahol most beszélgetünk. A gyerekkoromat is itt töltöttem, 16 éves koromban kezdtem igazán zenélni. Akkor fogtam először gitárt a kezembe, amikor a Zrínyi Ilona Gimnáziumba jártam. Ott viszonylag hamar összeálltam Hadarics Gábor osztálytársammal muzsikálni. Nem sokkal később megalapítottuk a Devil’s Death (DD) nevű rock bandát, amivel kezdetben feldolgozásokat, majd később kizárólag saját dalokat játszottunk. Az első elektromos gitáromat egy nyári munka fizetéséből vettem, melynek árát apámnak kicsivel még ki kellett egészítenie.

T.M.: – Meddig működött ez a zenekar?

F.L.: – Amíg be nem soroztak katonának, Sopronba. A gimnázium elvégzése után, 1980-ban megpróbáltam felvételizni az egyetemre – a régészet és a geológia érdekelt, de nem sikerült, így aztán rövid postai levélkihordás után a Győri ÁFÉSZ-hez kerültem dekoratőrnek. Innen vonultam be katonának 1981 novemberében.

T.M.: – A katonaság alatt tudtál zenélni?

F.L.: – Igen, ráadásul nagyon jó zenészekkel találkoztam. A soproni laktanya politikai osztálya volt a felettesem, az egész határőr kerületnek én voltam a dekoratőre, grafikusa, mozigépésze és kultúranyag-raktárosa is. A raktárban többek között csocsólabdák, irodaszerek, zenei berendezések – tévék, lemezjátszók, nyugati URH-t is fogni képes rádiósmagnók voltak, ám az ilyen rádióadók hallgatása akkoriban kifejezetten tilos volt!  A laktanyában egyébként mindig működött zenekar; volt dobcucc, hangfal, stb., a leszerelő bakák helyére mindig érkezett újonc zenész is. Két kitűnő vendéglátó muzsikus, Járóka Pisti billentyűs és Oláh Kálmán dobos volt a zenekar motorja, hozzájuk csatlakoztam gitárosként. Fantasztikus zenei tudásuk, hangszeres rutinjuk volt, bármilyen nótát hallás útján szinte azonnal eredeti hangzásban és hangnemben le tudtak szedni, és reprodukálni. Ha például szerdán egy új slágert meghallottunk a Sopronban fogható osztrák rádió adásából (kultúranyag-raktár!), szombaton már játszottuk is. Gitár-billentyű-dob trió maradtunk leszerelésünkig, s mint a határőrség zenekara számtalan helyen kellett hivatalosan fellépnünk, persze térítésmentesen. Ebben az időszakban nagyon sokat fejlődtem zeneileg.

Faggyas László 18 évesen (©Fotó: Hadarics Gábor - közölve Faggyas László engedélyével)

T.M.: – A rockos múltad hogy fért össze ezzel a sokféle zenei stílussal, amit játszanotok kellett?

F.L.: – Egymást kiegészítettük, a zenekar repertoárjába talán pont miattam kerültek be keményebb nóták is, én pedig szépen tanulgattam a számomra új, különféle zenei ütemeket, harmóniákat. Aztán már újra civilként, 1984-ben megszereztem az OSZK (Szerk.: Országos Szórakoztatózenei Központ) működési engedélyét, több formációban is muzsikálhattam a győri, Győr környéki vendéglátóipari egységekben.

T.M.: – Hogy kerültél Budapestre?

F.L.: – A leszerelés után elvégeztem a kirakatrendező és dekoratőr iskolát, tanulóéveimet letöltve aztán Budapesten maradtam, 1986 szeptemberétől az Otthon Áruház és Divatcsarnok dekoratőre lettem.

T.M.: – Ekkortájt alakult meg a Technikai Szünet nevű formációtok?

F.L.: – Kicsit korábban, még a dekorsuli kollégiumában alakítottuk Lukács Sanyival, aki egy szál akusztikus gitárral játszott saját szövegű dalokat. Egyszer a kolesz klubjában én is elpengettem pár dalomat, s akkor megkérdezte, nem akarunk-e közösen összerakni pár nótát, amivel majd megnyerjük a Fehérvári Dalostalálkozót (FDT). Kicsit mosolyogtam a felvetésen, de igaza lett, s pár hónappal később, három dallal meg is nyertük a versenyprogramot. Egy évvel később szintén elsők lettünk. Sanyinak köszönhetem azt, hogy az elektromos szólógitárról egyre inkább az akusztikus gitárra tértem át.

Ebben az időszakban volt még egy örömzenét játszó együttesünk is, a Sajnos Happy Metal Csoport, ebben szólógitáros voltam, Sanyi akusztikus gitározott, Naszály Gyuri pedig énekelt. Kevés koncertet adtunk, de azok telt házasak voltak. Szerettem ezeket a zenei kalandozásokat.

T.M.: – 1986 után rendszeres résztvevője voltál a dalostalálkozóknak. Ott találkoztál már az énekelt verssel is?

F.L.: – Igen, voltak verséneklők is, Beával ott találkoztam először. Furcsa, hogy volt egy kimondatlan rivalizálás, versengés a saját szövegű dalosok és a verseket éneklő előadók között. Ráadásul a zsűri inkább az előbbieket preferálta. Izgalmasabb jelenség volt a közéleti témájú saját dal. Közérzeti dal. Mai dal. Ilyen meghatározásai voltak.

T.M.: – Kik voltak a Székesfehérvári Dalostalálkozó zsűritagjai?

F.L.: – Három állandó zsűritag volt, Papp Márió költő általában a szövegeket, Berki Tamás a színpadi előadást, Victor Máté a zeneszerzést és kompozíciót értékelte, de alkalmanként volt negyedik, ötödik tagja is a zsűrinek.

T.M.: – Annyira szerettétek a találkozót, hogy barátaiddal egy idő után át is vettétek a szervezést. Ez hogy történt?

F.L.: – A Fehérvári Dalostalálkozó már a 25. évében járt. Egy alkalommal, amikor a szervezőkkel, Tóth Lacival és Madarász Lacival beszélgettünk, megtudtuk, hogy financiális gondok vannak a rendezvény körül, s egyre nehezebb megvalósítani a találkozót. Kiderült az is, hogy szívesen átadnák a szervezés lehetőségét másnak, úgy, hogy minden segítséget megadnak, amit ők tudnak. Ekkor mi négyen, Lukács Sanyi, Kerekes Gábor, Naszály Gyuri és én belevágtunk, és máris elkezdtünk új helyszínben gondolkodni. Viszló Évi is csatlakozott a szervezői stábhoz ötödikként. Papp Márió lakásán megalakítottuk az Akusztika Alapítványt, majd eljutottunk Gödöllőre, ahol az akkori városvezetés felkarolta az ügyet. Minden infrastruktúra a rendelkezésünkre állt ahhoz, hogy a dalostalálkozó a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban folytathassa negyed évszázada elkezdett történetét.

T.M.: – Hogy oszlottak meg a szervezési feladatok?

F.L.: – Évi és Gábor támogatásokat tudott hozni, én a program egész grafikai arculatát csináltam, Naszály Gyuri pedig a sajtómegjelenéseket szervezte. Sanyi meg ott volt velünk...

T.M.: – Ha jól számolom, akkor már az 1970-es évektől kezdve volt Dalostalálkozó. Mennyire volt ez politikai rendezvény?

F.L.: – Nem mondanám annak, bár volt olykor politikai felhangja is. Inkább közéleti-közérzeti műfajúnak nevezték.

T.M.: – A Technikai Szünettel ti a dalosok táborát erősítettétek. Kik tartoztak még ehhez a maghoz a felsoroltakon kívül?

F.L.: – Voga–Turnovszky duó, Dévényi Ádám, Vas Zoli, Nyeső Mari. Mindegyikőjük szenzációs szövegeket és dalokat írt. Őket tudnám kiemelni a sok jó előadó közül. Ádám sajnos már nincs köztünk...

T.M.: – Mi történt a Technikai Szünettel?

F.L.: – Tulajdonképpen a mai napig nem oszlottunk fel. Élünk, alkotunk, ami elég feltétel ahhoz, hogy megelevenedjünk, ha úgy hozza az élet.

Technikai Szünet – Thália Színház, 1988. július 27.

T.M.: – Beával, mint Hangraforgó már húsz éve verseket énekeltek. Hogy kedvelted meg ezt az irányt, s kapcsolódtál a másik táborhoz is?

F.L.: – Emlékszem, hogy első találkozásunk alkalmával már rácsodálkoztam Bea egyik dalára, egy Gál Sándor verset énekelt. Azután sokáig nem találkoztunk. 1989-ben megnősültem, Edinával Veszprémbe költöztünk, két fiúnk született, de 11 év után a házasságunk felbomlott. Ekkortájt találkoztam újra Beával Budapesten, az I. Országos „Igric” Énekmondó Fesztiválon. Ő verseket énekelt, mi pedig a Technikai Szünettel már kvartett formációban léptünk fel. Ezek után kezdtem a versek felé fordulni komolyabban. Addig talán csak egy Radnóti és egy Kölcsey megzenésítésem volt.

Összegezve: a rockzene felől érkeztem, a saját szövegű dalok vezettek az akusztikus megszólaláshoz, és így jutottam el a verséneklésig. Onnantól kezdve ez lett az életem.

T.M.: – Egymásra találtatok Beával, össze is házasodtatok, megszületett közös lányotok, Csenge, s a verséneklés elkötelezettjei lettetek. Említetted, hogy akusztikus zenésszé váltál, de a rockos múltat ötvözted-e a versénekléssel?

F.L.: – Igen, egy rövid ideig működött a Kett8spont versrock elnevezésű zenekar, amellyel verseket énekeltünk. Hangraforgó szerzeményeket hangszereltünk rockos, nagyzenekari hangzássá. A hatfős csapat rutinos muzsikusokból állt, de a műfajban nem tudtunk áttörést elérni, így egy év után megszűnt a zenekar.

Kett8spont, 2009 (fotó: Hangraforgó archívum)

T.M.: – Erősíti a közös zenélést, alkotást az, hogy egy pár vagytok?

F.L.: – Igen, mindenképp. Egyformán fontosnak érezzük, hogy másokat is rávezessünk a költészet szeretetére. Ez missziónak is tekinthető.

T.M.: – A repertoárotokban számos olyan költő verse szerepel, akiket kevesebben zenésítenek meg? Ez szándékos?

F.L.: – Igen, van ebben némi tudatosság. A népszerű költők verseihez gyakrabban nyúlnak a szerzők, előadók, miközben számtalan olyan költemény létezik, melyeket szerintünk fontos zenei köntösbe öltöztetni ahhoz, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak.

T.M.: – Számtalan olyan vállalásotok volt Beával, ami a közönséggel megismertette a verséneklést. Ilyen volt az InternetVers Fesztivál, a Hangraforgó Maraton, vagy ide sorolhatom a most is jelentkező #hetidalt, vagy a Hangraforgó Klubot. Honnan jön ez az energia?

F.L.: – Van egy idézet, talán Tar Károly, erdélyi író gondolata: „A nép azé, aki megműveli”. Ebben érzek ma is fontos feladatot. A közönség, a hallgatóság rendszerint arra a rendezvényre megy el szívesen, melynek előadóját pl. a tévéből, a rádióból ismeri; miközben a vidéki művelődési intézmények költségvetéséből csak olyan produkciókat tudnak meghívni általában, melyeket a helyi közösség kevésbé, vagy egyáltalán nem ismer. Ez egy ördögi kör. A legfontosabb lenne annak elérése, hogy a helyi közösségek bízzanak annyira a művelődés szervezőiben, hogy akiket ők meghívnak, az jó előadó, vele a műsor színvonalas lesz. Ehhez viszont jó minőségben, sokat kell koncerteznünk nekünk is, hogy társai lehessünk – régi kifejezés – a „népművelőnek” abban, hogy ezt bátran felvállalják. Számtalan olyan élményünk van, mikor valahová ismeretlenként mentünk, a jelenlévők sajnálatuknak adtak hangot, hogy kevesen jöttek el. A következő alkalommal, ugyanott, nagyobb volt a közönségünk.

T.M.: – Beát is megkérdeztem, s most téged is. Optimista vagy a versénekléssel kapcsolatban? Lesz aki ezt fogja választani hivatásának a jövőben?

F.L.: – Még senki nem fordult hozzám, hogy Laci bácsi (vagy Fagyi), taníts meg egy-két fortélyra... A közelmúltban meghívtak minket zsűrizni a rimaszombati Tompa Mihály szavalóversenyre, ahol az egyik kategória a verséneklés volt; a fiataloknak sok értékes dolgot el tudtunk mondani útravalóul.

T.M.: – Hiszek ezekben a fórumokban, s bízom abban, hogy egyre több olyan hely és rendezvény lesz, ahol verset lehet énekelni és egymásnak bemutatkozni. Ehhez érdemes lenne bemenni néhány zeneiskolába, s megszólítani az ott tanuló diákokat, hogy próbálják ki magukat ebben a műfajban is. Az InternetVers Fesztivál, amit kitaláltatok Beával, s évekig működtettétek, hasonló céllal jött létre?

F.L.: – Nagyjából, de ott annyiban volt más a helyzet, hogy kortárs versírókat és kortárs megzenésítőket ismertettünk meg egymással. Kezdetben létrehoztunk egy online felületet, amelyre igyekeztük összegyűjteni, bemutatni a verséneklőket. Majd kortárs költők jelentkeztek, akik felajánlották verseiket megzenésítésre. Ebből alakult ki egy olyan fórum, amelyre új költemények és új dalok érkeztek. Kitaláltuk és megszerveztük azt is, hogy egy élő találkozó, fesztivál keretében, évente más-más településen ezek az új alkotások bemutatásra kerüljenek és találkozzanak személyesen a költők és a zenészek.

II. InternetVers Fesztivál (© fotó: Tóth Tamás)

T.M.: – A költők és muzsikusok összeismertetése nagyon jó ötlet, de nem minden költő szereti, ha megzenésítik a versét. Ti találkoztatok hasonlóval?

F.L.: – Igen. Volt, aki azt mondta, nekünk szívesen küld verset, de ne tegyük fel a fesztivál honlapjára. Kollégáktól hallottunk olyat is, hogy volt olyan jogutód, aki nem írta alá a műbejelentő nyomtatványt, amin hivatalosan be kell nyújtani a dalokat, ha nem tetszett neki a vers zenei feldolgozása.

T.M.: – A versek hivatalos megjelentetéséhez szükséges az Artisjus felé való jogi bejelentése a műveknek, amit a szerzőknek, költőnek, zeneszerzőnek, vagy jogutódnak alá kell írnia. Ti nagyon sok költő verseivel dolgoztok, ezt hogy szoktátok megtenni?

F.L.: – Sokszor ez nem könnyű feladat. Ma már online rendszer segíti a dalok bejelentését, azonban így sem egyszerű, mert nem minden költő és jogutód szerepel a megadott listában. Korábban, amikor postázni kellett még a nyomtatványokat, volt, hogy mire összegyűjtöttünk 30-40 műbejelentőt, amin minden aláírást megszereztünk, elavult a nyomtatvány, s az Artisjus nem fogadta el őket... kezdhettük előlről az aláírásgyűjtést, miközben volt, aki már meghalt a korábbi aláírók közül. Néha úgy érzem, nem mindig az alkotók érdekeit képviselik a jogvédő irodában.

T.M.: – Ennyi év után hogy látod, mivel lehet a legtöbbet tenni a verséneklésért?

F.L.: – A verséneklés esetében is azt gondolom, amit Dévényi Ádám mondott a dalos műfajról egy beszélgetésünk alkalmával: mindenki akkor tehet a legtöbbet a műfajért, ha azt, amit ő maga képvisel, jól csinálja.

T.M.: – Hiszek abban, hogy a verseket az iskolában jó lenne zenével együtt tanítani, vagy legalábbis a lehetőségét fel kellene kínálni a diákok számára. Ezzel lehet, hogy a kamaszként saját dalokat író fiatalok már a saját szövegeikben is olyan minőséget várnának el önmaguktól, amit korábban a versek által, zenékben hallottak. Az elmúlt pár évben minden héten új dallal jelentkeztek #hetidal néven. Ez a vállalás is felelősséggel, állandó készültséggel jár. Hogyan kezdődött?

F.L.: – Nagyon egyszerűen. A hatvanadik születésnapomra kaptam egy Zoom H8 hangfelvevő készüléket, amivel nagyon jó minőségű felvételek készülhetnek, s gondolkodtunk rajta, hogy mire használjuk. A YouTube-on láttam olyan fiatalokat, akik azzal bűvészkednek, hogy bárhol a szabadban odaállnak egy felvevő elé és élőben felvételeket készítenek. Ezt jó ötletnek találtuk. Azóta mi is különböző helyszínekre látogatunk el, ahova székeket, állványokat, mikrofonokat viszünk, s élőben eljátszunk egy-egy dalt, s hírt adunk a helyi látványosságokról is. Harmadik éve tart a zenés bolyongásunk, 130 dalnál és száznál is több helyszínnél tartunk. Ezeket a felvételeket minden szombaton a világhálón hozzuk nyilvánosságra.

T.M.: – Ehhez élő közönségre nincs szükség. Összefüggött a sorozat kezdése a Coviddal?

F.L.: – Igen. Ez is egyfajta önkifejezés, nem csak a koncertezés. Így is meg tudjuk mutatni, hogy létezünk, működünk, alkotunk.

T.M.: – Hogy fogalmaznád meg, kinek szóltok a megzenésítéseitekkel?

F.L.:  – Több korosztálynak éneklünk. Miközben tudjuk, hogy manapság az olvasás nem túl divatos tevékenység, hiszünk abban, hogy a verseknek, költőiknek jót tehetünk azzal, ha dallammal erősítjük meg az adott verset. A zene által a vers könnyebben eljut az emberekhez.

T.M.: – Mit érzel a színpadi jelenlétben, zeneiségben és a versválasztásban a legfontosabbnak?

F.L.: – A hitelesség a legfontosabb, és az, hogy az előadás hatni tudjon a közönségre. A verséneklés is egyfajta szerepjáték, amikor én vagyok a költő, az ő szavait használom, általam ölt testet a vers üzenete, mondanivalója. Fontos a versválasztás. Vannak versek, melyeket mindegy, melyikünk énekli, de vannak tipikusan női, vagy éppen férfi karakterű költemények, amelyek esetében, duónkból adódóan nincs szerepzavar. Nagy hangszerparkkal rendelkezünk, aminek segítségével sokféle zenei színt adhatunk különböző költeményekhez, így változatos hangzással szólalhat meg más-más költő hangja vagy más-más korból származó vers. Ezt is fontosnak érzem.

Hangraforgó a Regejáró Misztrál fesztiválon, 2021 (©fotó: Török Máté)

T.M.: – Óvodában is gyakran játszotok, ahol a gyerekek annyira őszinték, hogyha nem tetszik valami, akkor odébb mennek. Miért tartjátok fontosnak az ottani muzsikálást?

F.L.: – Az ovikban félórásak az előadások, mert annyit bírnak ki a gyerekek. Ebben az életkorban kell megtanulniuk az odafigyelést, az egyhelyben maradást. Mivel mi oda vagyunk „szegezve” a székhez, mi csak a dalokon keresztül tudjuk a gyerekek figyelmét fenntartani, amibe persze bőven belefér az interaktivitás, a közös éneklés, a ritmusjáték is.

T.M.: – Két alkotótábort is rendeztetek, Nagy László Alkotótábort Kisgyőrben (2015), és Buda Ferenc Alkotótábort Gerjenben (2016), ahol maga a költő is résztvevő volt. Hogyan képzeljük el ezeket a napokat?

F.L.: – Szeretünk közösségben gondolkodni. Szeretünk alkotó embereket egy-egy közös cél érdekében összehozni. Ismét a kortárs költészet és a frissen születő zenei alkotások voltak a szempontjai a két alkotótábornak: meghívót küldtünk zenész és költő barátainknak, a helyszíneket leszerveztük, biztosítottuk. Kisgyőrben Nagy László költészete állt a középpontban, ahol a kortárs költőknek Nagy Lászlóhoz, Nagy Lászlóról és Nagy László költői stílusjegyeivel kellett verseket írni, míg a zenészeknek ezeket a friss írásműveket és Nagy László verseit lehetett megzenésíteniük. A háromnapos alkotótábor záró estjén a település közönségének mutattuk be az elkészült műveket. Gerjenben mindez Buda Ferenc költészetének jegyében zajlott, viszont itt a tábor rangját emelte az is, hogy maga a költő, Ferkó bácsi is jelen volt és derűsen szemlélte az alkotási folyamatot. A két találkozó nem jöhetett volna létre kedves házigazdáink, Grúz Attila (Kisgyőr), és Oláh László (Gerjen) áldozatos segítsége nélkül!

T.M.: – 2025-ben az a helyzet állt elő, hogy Beával már nemcsak az otthonotok, az együttesetek, a hivatásotok közös, hanem már a munkahelyetek is. Sokáig szabadúszó grafikusként dolgoztál a zenélésen kívül. Miért döntöttél egy biztosabb állás mellett?

F.L.: – Elfogadtam a győri könyvtár igazgatója, Dr. Horváth Sándor Domonkos nagylelkű ajánlatát, hogy főállású munkatársa legyek. Pár évvel a nyugdíj előtt ezt kihagyhatatlan lehetőségnek tartom. Valljuk be, nem sok ilyen szerencsés szituáció jön szembe az emberrel. A könyvtárral végső soron már 15 éve szoros munkakapcsolatban állok, rengeteg megbízást kaptam arculati tervezéstől a könyvszerkesztésen át kisebb grafikai munkákig. Beával zavartalanul zenélhetünk a munka mellett, az igazgató úr ebben is partner. Mióta ismerjük egymást, őt tartjuk a Hangraforgó legnagyobb támogatójának. Örök hálával tartozunk kultúratámogató hozzáállásáért!

Faggyas László, 2025 (© fotó: Török Máté)

T.M.: – Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és további jó muzsikákat kívánok, s azt, hogy minél többször keresztezzék egymást az útjaink.

(A beszélgetés ideje: 2025. január 16. / helye: Győr / Köszönöm a szöveg lektorálását F. Sipos Beának és Faggyas Lászlónak!)

#verséneklő #FaggyasLászló #Hangraforgó #TechnikaiSzünet #Dalostalálkozó #NetVersFesztivál #DévényiÁdám #beszélgetés #hivatás #tapasztalat #versénekmondó #TörökMáté