„Az elmúlt évtizedekben már mindenki tudja a másikról, hogy milyen akkordvilággal alkot és ahhoz fűzi hozzá a magáét”
Becze Gábor, 2022 (© fotó: Török Máté)
Becze Gábor jazz-bőgős, verséneklő, előadóművész, a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes tagja.
Török Máté: - A Kaláka eddigi ötven évéből te negyvenet muzsikáltál már az együttesben. A Jazz irányából érkeztél, a Lorántffy Zsuzsanna Ének-zenei Általános Iskolába jártál, mint a csapat többi tagja, csak kicsit később.
Becze Gábor: - Igen, én 1972-ben érettségiztem, s 1980-ban kerültem végül a Kalákába, de ’79-től Balázs (szerk.: Radványi Balázs) már tanította nekem az addigi kaláka-dalokat. A legtöbb hiányosságom az énektudásban volt.
T.M.: - Milyen hangszeren kezdted a tanulmányaidat?
B.G.: - A zenei általánosban mindenkinek kellett hangszeren is tanulnia a kóruséneklésen kívül, nekem a zongora volt az első hangszerem. Mivel édesapám kántor-tanító is volt a közgazdász diplomája és munkája mellett, nekünk harmóniumunk volt otthon, aminek csak 5 oktávja és teljesen más billentése volt, mint a zongorának. Általános iskola után nem folytattam a zongora-tanulmányaimat. A gimnáziumi éveimben, a Móricz Gimnáziumban (szerk.: ma Baár–Madas Református Gimnázium) dúlt már a beat-korszak, így én is a gitár irányába indultam el, de volt olyan zenekar, ahol doboltam. Az akkori zenésztársak közül még a mai napig sokan muzsikálnak. Számos formáció alakult akkoriban, a mi együttesünk a Blackboys nevet vette fel, emiatt mindig fekete garbóban álltunk színpadra. Egy svájcban élő rokon segítségével hozzájutottunk a legújabb hanglemezekhez, amiből nagyon sokat tanultunk, bár a szövegekből nem sokat értettünk.
T.M.: - Hogyan került a kezedbe a nagybőgő?
B.G.: - A gimnáziumban alakítottunk egy elég jó ritmusegyüttest, amiben többek között Dés Laci is tag volt. Pasaréten a Szilfa utcai klubban játszottunk rendszeresen. Akkoriban döntöttük el, hogy felvételizünk a Jazz konziba. Megkerestük közösen Gonda tanár urat, aki azt mondta, hogy egyénileg kell felvételizni. Mivel addig a saját magam által készített basszusgitáron játszottam, oda pedig nagybőgőn kellett felvételizni, el kellett kezdenem tanulni a hangszert. (szerk.: Magyarországon a jazz műfaját az ötvenes években ideológiai okokból szigorúan tiltották. Később átkerült a „tűrt" osztályba, 1965-ben pedig az állami zeneoktatásban is helyet kapott: jazz tanszak létesült a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Nagy előrelépés volt ez azokban az években, hiszen nemcsak egy új műfaj, hanem ezzel együtt egy újfajta előadási gyakorlat, a rögtönzésből fakadó, a hagyományostól eltérő zenei gondolkodás is feltűnt a magyar zeneoktatásban. Az új típusú képzés előkészítését és megvalósítását Gonda János vállalta, aki 1965-1997 között vezette a Jazz Tanszéket. (https://lfze.hu/jazz-tanszek/a-jazz-tanszek-tortenete-116687)).
T.M.: - Ki segített felkészülni a felvételire? Az érettségi után rögtön a jazz tanszakra jelentkeztél?
B.G.: - Nem, az érettségi után orvos szerettem volna lenni nagyapám példája után, aki orvos volt, de nem sikerült a felvételim. Nem adtam fel rögtön, elmentem egy egészségügyi szakiskolába, hogy a következő évi felvételire készüljek, de mikor kiderült számomra, hogy valamiféle KÖJÁL ellenőrt (szerk.: ma népegészségügyi ellenőrnek hívják) szeretnének képezni belőlem, otthagytam azt az iskolát és elkezdtem készüli a jazz felvételire. Virág Lászlóhoz és Lantos Ivánhoz jártam tanulni, majd mikor felvettek, Berkes Balázs azt mondta, hogy mivel van érzékem a jazzhez, bejutottam, de a hangszertudásom miatt járjak még egy nulladik évfolyamot. Akkor kezdődött az igazi zenei pezsgés. Többek között bekerültem az Interbrass formációba bőgőzni, akiknek rendszeres klubja volt a Marcin (szerk.: Marczibányi Téri Művelődési Központ), s ott többször olvastam a plakátokon, hogy a Kalákának is van klubja abban az épületben. Olyan nevekkel muzsikáltunk, mint Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Gőz László és még sorolhatnám. Mostanában találkoztam Snétberger Ferivel egy fesztiválon, aki arról beszélt, tudom-e, hogy én vagyok az a bőgős, akivel életében először játszott jam session-t, amikor beszállhatott az Interbrassba egy alkalommal, amikor Dés Laci elhozta magával.
Így teltek el a konzis évek, majd ugyanezekkel az emberek vizsgakoncerteztünk, többek között Dés Lacival, ifj. Rátonyi Róbival, Grünwald Tamással. Miután az Interbrass föloszlott, számtalan formációban játszottam hosszabb-rövidebb ideig. 1978-ban Dés Lacival saját zenekart is alapítottunk Dimenzió néven, ahol eredetileg Dés Laci tenor és szoprán szaxofonon játszott, Ifj. Rátonyi Róbert zongorázott, Baló István dobolt és én bőgőztem. Külön érdekessége volt a Dimenziónak, hogy csak saját dalokat játszott.
T.M.: - És ebből a közegből hogyan kerültél a verséneklő Kalákába?
B.G.: - Pont egy Dimenzió koncert volt Tatabányán, amikor Dani megkeresett, nincs-e kedvem beszállni a Kalákába bőgőzni. Azt tudni kell, hogy ez akkoriban volt, amikor Vili (szerk.: Gryllus Vilmos) kilépett a zenekarból és a helyére kerestek olyat, aki a basszust megsegíti. Mondtam nekik, hogy nekem szinte teljesen ismeretlen a verséneklő műfaj, két másik zenekarban is játszok, énekelni nem tudok, pösze vagyok, de ha gondoljátok, próbáljuk ki. Ekkor jött az a félév, amikor Balázs tanította a verseket, mutatta a harmóniameneteket. A zenei részt megtanulni nem volt nehéz, de megkértek rá, hogy kezdjek el hangképzést is tanulni, ami nehezebben ment. Végül 1980 januárjában léptem fel először a Kalákával. Akkoriban túl sok énekszerepet nem adtak nekem a fiúk, a közönség hiányolta Vilit, de aztán elfogadtak...
A 15 éves Kaláka, 1984
T.M.: - Hogyan folytatódott a Jazz-életed?
B.G.: - Borbély Misi hívott a Quartett B nevű formációjába bőgőzni, ami párhuzamosan működött a Kalákával. Később Horváth Balázs váltott abban a formációban.
T.M.: - Négy gyermeketek közül van, aki zenész lett?
B.G.: - Minden gyermekünk hosszú ideig tanult zenét, egyik lányunk a jazz tanszakon végzett, általa is sokszor találkozom olyan ismerősökkel, akiket a jazz miatt ismertem meg.
T.M.: - Te is ott nőttél föl a Bimbó utca környékén, Budapesten, ahol a többi kalákás tag. Édesapád orvosnak szánt nagyapád hivatása után. Lett végül orvos a családban?
B.G.: - Igen, az öcsém fia orvos lett.
És azt hiszem, hogy a színpadon valahol mi is gyógyítunk.
T.M.: - Boldog nagypapa is vagy már. Hány unokád született eddig?
B.G.: - Eddig két családban öt unokánk született, akik nagy örömöt jelentenek számunkra.
T.M.: - A Kalákás színpadi jelenlét mássága furcsa volt a jazz után?
B.G.: - A Kaláka színpadi jelenléte teljesen más, mint egy jazz-koncert előadói viselkedésmódja, ezt nekem meg kellett tanulni, de közben a jazz-t sem hagytam el teljesen.
T.M.: - A Kaláka már több, mint tíz éve aktívan muzsikált, amikor beszálltál. Hogyan tudtál bekapcsolódni a közös feladatokba?
B.G.: - Én sajnos nem vagyok olyan termékeny zeneszerző, mint a többiek, de azért én is kivettem a részem már a kezdetektől a dalszerzésből is. Az első tíz évben a Kaláka-daloknak nem volt nevesített zeneszerzője, úgy is születtek a dalok többségében, mint amit az együttes neve is sugall: kalákában. Mikor én beszálltam, már nevesítve voltak a szerzőségek, de a hangszerelésbe mindenki beletette a saját elképzelését, többek között én is. Az elmúlt évtizedekben pedig már mindenki tudja a másikról, hogy milyen akkordvilággal alkot és ahhoz fűzi hozzá a magáét. Amikor csak egy költő verseivel foglalkozunk egy lemezen, azt sokkal jobban szeretem, mintha vegyesen válogatunk, mert akkor azt az egy alkotót tudjuk bemutatni több oldaláról, különböző zenei témákkal színesítve verseit.
T.M.: - Amikor bekerültél a Kalákába, hosszú távra terveztél? Vagy ezen nem gondolkoztál akkoriban?
B.G.: - Nagyon szerencsésnek érzem, hogy egy olyan zenekar tagja lehetek, mely országon belül és határon kívül is nagyon sok helyszínen játszott, bár nem abban a műfajban, amiben addig mozogtam. Mellette egyre kevesebb jazz-formációban muzsikáltam. A Nagykovácsi Jazz Combo-val sokáig zenéltünk, feleségemmel együtt alapító tagjai voltunk a zenekarnak.
T.M.: - Ha otthon vagy, akkor hallgatsz zenét? B.G.: - Igen, nagyon sokszor hallgatok otthon zenét, főleg klasszikust és jazzt.
T.M.: - A Kaláka eddigi életművében a dalaid inkább a meditatívabb, lírikusabb irányt képviselik. Szándékosan választod azokat a verseket, amelyek erre a fajta zenére adnak lehetőséget?
B.G.: - Igen, a dalaimban is talán az érződik ki, ahogy én gondolkozom az életről. Azok a versek állnak közelebb hozzám, amelyek gondolkozásra késztetnek.
T.M.: - A Kaláka tagjai mind készítettek már szólólemezt is. Volt benned valaha vágy arra, hogy te is készíts? B.G.: - Nem, szólólemezben nem gondolkodtam soha.
Becze Gábor a XX. Regejáró Misztrál fesztiválon, 2021 (© fotó: Török Máté)
T.M.: - Szerinted mennyire kell egy együttesnek demokratikusnak lennie ahhoz, hogy hosszú távon működni tudjon? B.G.: - Azt hiszem mi demokratikusan működünk hosszú ideje, mindenki hozzászól a másik által hozott dalok hangszereléséhez. Nálunk sokat számít a közös alkotásban, hogy egy helyről jöttünk, hasonló háttérrel. Együtt kaptuk meg gyerekként a zenei általános iskolában azokat a benyomásokat, amik meghatározóak a mai napig. 8-10 évesen láttuk, hallottuk Yehudi Menuhint, Pablo Casals-t és még számos nagy nevű muzsikust, akik Kodály Zoltán meghívására látogattak el az iskolába. Az onnan kikerült diákok mind megtanultak kottából énekelni, kórusban létezni, azóta is sokszor előfordul, hogy az is, aki nem lett zenész, kívülről tudja a mai napig a kórus szólamokat.
T.M.: - Szerinted ez a műfaj, amit ti képviseltek, komolyzene, vagy könnyűzene?
B.G.: - Se komoly, se könnyű. Lehet, hogy ez a verséneklés egy külön műfaj lehetne.
T.M.: - Mi volt a legemlékezetesebb utad a Kalákával?
B.G.: - Sok ilyen volt. Sokszor jártunk Finnországban, Japánban, Ausztráliában, Dél-Amerikában, Indiában. De nagyon meghatározók a határon túl élő magyar anyanyelvű közösségek meghívásai. Erdélybe például 1981 óta rendszeresen járunk.
T.M.: - Hogy élted meg a Covidos időszakot? B.G.: - Kicsit depressziós voltam. Nem lettem beteg, de nyomasztott, hogy nem lehetett kimenni, maszkba jár mindenki. Nekem nem tett jót. Egymással se nagyon találkoztunk, koncertek, próbák se voltak.
T.M.: - A Jazz-t mennyire tudtad bevinni a Kalákába?
B.G.: - Nem nagyon. Néha tologatom a hangsúlyokat, ahogy az megszokott a Jazzben, de mindig kinevetnek a többiek, hogy miért nem találom el az egyet. Egy-egy dalba belefér a bossa nova, de alapvetően nem sok az átfedés a két műfaj között. Mindig örömmel játszom mást és mást egy megszokott dalban úgy, hogy a harmóniát megtartom.
T.M.: - Sok muzsikus vett titeket körül az elmúlt 50 év alatt, s számos zenész játszott rá szólamokat stúdiókban a dalaitokra. Mennyivel szól másként egy lemezetek, mint élőben az együttes?
B.G.: -Van, akinek a stúdiólemezek túl sterilek, élőben szereti hallgatni a Kalákát. De az is elmondható, hogy például Sárközi Gergő olyan színeket, szólamokat adott hozzá a lemezeken a dalainkhoz, amivel azok többek lettek. Ha valamiért egy-egy régi dalt előveszünk és visszahallgatunk, mindig rádöbbenünk, hogy mennyire máshogy játsszuk már, mint a felvételen. Az külön fura, hogy általában gyorsabban… Többször próbáltunk már élő lemezfelvételt is készíteni, amiket valami miatt mégsem adtunk ki. Vagy a hibák miatt, vagy például a földalatti szólt bele valamelyik dalba.
T.M.: - Néhány éve van állandó koncerthangmérnökötök Ónodi Zsolt személyében, de az elmondható, hogy a legtöbb Kaláka lemez hangmérnöke Nyerges András volt, ami egy egységes stúdióhangzást eredményezett. Hogy került ő a Kaláka vonzáskörébe?
B.G.: - Nyerges András is Lorántffys volt, mint mi is mindannyian, ugyanazt a nyelvet is beszéljük. A Pelikán című lemezt még egy kis garázsban vette fel a Kalákával, aminek a hangzását a mai napig tanítják különböző hangmérnök képzéseken. Jól érezhetők az analóg és a digitális felvételek korszakai a különböző korú lemezeken. Bár a digitális fejlődést nem követte olyan tempóban Tata (szerk.: Nyerges András), mint ahogy az fejlődött, ennek ellenére, ha a felvételt nem is ő készíti mostanában, a mastering, a végső hangzáskép megalkotása az ő nevéhez köthető.
Becze Gábor, 2022 (© fotó: Török Máté)
T.M.: - Koncerten Nyerges András nem szokott titeket hangosítani? Mennyire fontos, hogy állandó koncerthangmérnöke legyen egy együttesnek?
B.G.: - Tatát nagyobb bulikra elhívtuk, így volt például a MÜPÁ-s nagykoncerteken ő a hangmester, de alapvetően is jó, ha olyan ember ül a keverőpult mögött, aki ismeri a dalokat, a hangszereket, a tagokat és a szakmáját. Ez sajnos nem mindig volt így a Kaláka életében.
T.M.: - Milyen tervetek van a közeljövőben?
B.G.: - Újra elég sok fellépés vár ránk, néhány külföldi út is, azzal a stábbal, aki néhány éve egy dokumentumfilmet forgat a Kalákáról.
T.M.: - Köszönöm a beszélgetést és jó egészséget kívánok!
(A beszélgetés ideje: Kapolcs, 2022. július 23. Köszönöm a szöveg lektorálását Diószeghy Tündének!)
#versének #jazz #verséneklő #dalszerző #Kaláka #BeczeGábor #hivatás #tapasztalat #versénekmondó #TörökMáté